Referenciák

Ügyfeleink számára a Silent Force Education egy olyan hely, ahol megtalálják a megoldást az életükben kialakult nehézségekre.

Vakokat tanított újraélesztésre egy szolnoki mentőtiszt

El tudják képzelni, amint egy vak ember újraéleszt egy látót? Sokan valószínűleg inkább fordítva gondolnák… Pedig a látássérültek előtt sincs lehetetlen, sőt!

Hardi Attila mentőtiszt, hogy megtanítja a látássérülteket az életmentésre. Ahogy mondta, számos helyen tartott már előadásokat, az újraélesztés technikáját bemutatva, az egészséges embereknek.

Nem egy esetben azonban azt tapasztalta, a hallgatók nem figyelnek rá, félvállról veszik az egészet. Legfőképpen pedig nem hiszik el, bárki kerülhet bajba – még ők is.

– Kíváncsi voltam, vajon a látássérültek nyitottabbak e erre a témára? Felvettem a kapcsolatot a szolnoki Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületével, és felajánlottam, megtanítom őket az elsősegélynyújtás technikáira – mesélte Attila.

– Először meglepőnek tartották a lehetőséget, mondván, mit tudnának ők tenni egy bajba jutott emberrel?! Az első foglalkozás után azonban már elhitték, hogy ők is képesek az életmentésre.

A mentőtiszt szerint a hét résztvevő fantasztikusan profi. Úgy használják a defibrillátort, hogy közben négy irányba figyelnek.

– Miközben én a "kuka laikust" játszottam el, képes volt "tanítványom" vezetni, figyelt a mentésirányítóra, használta a gépet és folyamatosan értette, nyomon követte az eseményeket.

A "kuka laikus" kifejezést nem véletlenül használta a szakember. Legtöbbször ugyanis az egészséges emberek – balesetkor például – a mentők hívásán kívül semmit nem tesznek a bajbajutottakért.

– Azért nem, mert nincsen meg hozzá az ismeretük vagy a lélekjelenlétük. Vagy egyik sem. Ezért segíthet sokat ilyenkor egy életmentő tudással felvértezett látássérült ember, akik – élethelyzetükből adódóan – talpraesettebbek is – magyarázta a mentőtiszt.

Nyilvánvalóan nem elvárható gyengénlátó társunktól, hogy autó- vagy vízi balesetnél ő húzza ki a sérültet a kocsiból vagy a vízből, de utasításokat képes adni látó társának, mikor, mit kell tennie.

– Konkrétan az újraélesztést már ő maga is képes elvégezni. Nincsen egyszerű dolga egy látássérültnek ilyen helyzetben, de kifinomult érzékeivel kiváló munkát tud végezni – vélekedik Hardi Attila, akinek távlati célja, hogy a látássérültek után a hallássérülteket is megtanítsa az életmentés alapjaira.

Pál Renáta gyengénlátó is részt vett az oktatáson.

– A foglalkozáson megtanulhattuk az újraélesztést, a stabil oldalfekvést, a defibrillátor használatát, oktatónk minden lépést elmagyarázott – méltatta a programot – Attila arra helyezte a hangsúlyt, hogy ha nem is mi végezzük a művelteket, de legalább tudjuk az elméleti részt, így irányíthatjuk a látó segítségnyújtót.


Pusztaföldvárért Egyesület az ÉLET-ért

A hátrányos helyzetű kistérség Pusztaföldvár községében a "Pusztaföldvárért Egyesület" a lakosság érdeklődését felmérve mondhatni rendhagyó rendezvény sorozat szervezésébe kezdett.

A sorozat első lépése egy "kiscsoportos" elsősegélynyújtás oktatás volt Hardi Attila Mentőtiszt vezetésével.

2017. október 14-én az érdeklődők egy ebédszünettel megszakított 2x4 órás elméleti és gyakorlati oktatásban részesültek. Az oktatáson részt vevők olyan sikeresnek ítélték a rendezvényt, hogy önállóan is fejlesztik a témakört érintő tudásukat akár az internet segítségével, akár szakmai tankönyvek igénybe vételével.

Nem elhanyagolható eredmény az is, hogy néhányan nyitottak jelenlegi állásuk mellett képezni magukat, és tudásukat ezen a területen is kamatoztatni.

A sikerhez természetesen nagyban hozzájárult az előadó személyisége, sokrétű tapasztalata és közérthetősége.

Második lépésként Hardi Attila pályaválasztási tanácsadást tartott az általános iskola 7-8. osztályos tanulóinak.

November 7-én a tanácsadás keretében a "kezelhetetlennek" mondott korosztály elsősegélynyújtás oktatása is megtörtént. A délelőtt folyamán az ifjoncok figyelmét sikerült olyan szinten lekötni, hogy a mobiltelefonok gyakorlatilag használaton kívül kerültek, a kezdeti érdektelenség fokozott figyelembe, izgatott kíváncsiságba csapott át.

A kiváló hangulatban és közösségépítés jegyében lezajlott néhány óra eredményeként már nem az az egyetlen belátható cél, hogy "közmunkás szeretnék lenni."


Silent Force Education: segítség a stressz és szorongás legyőzésében! Ha úgy érzed, hogy túlterhelt vagy és céltalansággal küzdesz, ne habozz felkeresni minket. Tapasztalt életvezetési tanácsadóink segítségével megtanulhatsz stresszkezelő technikákat és elérheted a belső egyensúlyt.

Önbizalomhiány? Mi segítünk! A Silent Force Education célja, hogy mindenki megtalálja az önbizalmát és elégedetten élje mindennapjait. Képzett tanácsadóink személyre szabott tanácsokkal és módszerekkel segítenek növelni az önbizalmat és az életminőséget.

K. József

Zs. Péter

A Silent Force Education az egészségügyi prevenció szakértője. Ha szeretnéd elkerülni a stresszel és túlterheltséggel járó egészségügyi problémákat, látogass el hozzánk. Tanácsadóink segítenek megelőzni a stresszt és megőrizni a lelki egyensúlyt.

G. Dóra

Életvezetési tanácsadás a Silent Force Education-nél: segítünk megtalálni a belső erőt és céltudatosságot. Akár egyéni, akár csoportos foglalkozásokra van szükséged, nálunk megtalálod a megfelelő támogatást és iránymutatást a boldogabb és teljesebb élethez.

M. Tímea